Fűszerkertem története
- avagy, ki mint vet, úgy arat.

És eljött Szent Jakab hava, és eljött Kisasszony hava, és eljött a fűszerek begyűjtésének ideje. Persze nem minden fűszer- és gyógynövény aratásának van ilyentájt aktualitása, de a citromfű, bazsalikom, levendula, izsóp, menta, csombor és mindahány növény, amelyiknél a virágzat értékes összetevője a gyógyerőnek vagy a fűszer ízének, most betakarításra kerül.
Ha mindent jól csinálunk és a szerencsénk sem hagy cserben - az időjárás nem tol ki velünk - sok esetben akár kétszer is arathatunk. Az évelők esetében ez már tiszta Kánaán, hiszen csak egyszer vetünk, és sokszor aratunk.
Nos, akkor lássuk csak, hogyan működik ez a gyakorlatban, egy kezdő fűszerész botladozásaival tarkítva.
A bazsalikomot, citromfüvet, izsópot szárastul-virágostul le kell vágni, aztán napfénymentes, szellős helyen megszárítani, majd a leveleket és a virágzatot elmorzsolni és jól záródó üvegbe rakni. Ha van ilyen célra használható színes üvegünk - zöld, barna - akkor inkább azokban tároljuk a szárított fűszereket. Természetesen nem én lennék, ha nem próbálnám a dolgokat másként csinálni, mint ahogy javasolva van. Így aztán fogtam egy darab kellően vékony és lágy huzaldarabot, és a növényszárakat egyenként körülhurkolva csinos kis fűszerfüzért alkottam. Az enyhén fás szárak a szárítás során drasztikus fogyáson mentek keresztül, minek eredményeként kifogytak a dróthurokból, és néhányuk - melyek nem egy levélnyél alatt voltak megdrótozva - némi hezitálás után aláhullott a mélybe.
Sajnos a szárított bazsalikom sokat veszít értékéből, ezért télidőben, cserépben is nevelgethetünk ebből a pompás fűszernövényből, és akkor nem kell ráfanyalodni a szárítottra. Ilyenkor viszont vigyázni kell vele, mert ha a zsenge hajtásokat sűrűn megdézsmáljuk, a növény elsatnyul. Megszívlelendő: mindig a kész ételt ízesítsük, hogy a fűszer ízei igazán érvényesüljenek.

A Földközi-tenger mellékén vadon termő rozmaring ezzel szemben szárítva is igen jól hasznosul, figyelemmel arra a szituációra is, hogy télvíz idején az elővigyázatosságból szalmával bebugyolált bokorról igen problémás dolog egy-egy ágacskához jutni (úgy hallottam, ma már van fagytűrő változata is, de azt nem tudom, mínusz hány fokig üzembiztos).

Az ördög - mint azt régóta tudjuk, és előszeretettel hangoztatjuk - a részletekben lakozik, és igaz a mondás, ha borsmenta teánk alapanyagának előállításával bíbelődünk. Itt ugyanis az a teendő, hogy a virágzás kezdetén nem csak levágjuk a növény szárát, hanem még friss állapotában meg kell fosztani leveleitől, majd a leveleket kell kiterítve törékenyre szárítani. Ha eme sokoldalúan használható növényt a következő év(ek)ben is szeretnénk viszontlátni a kiskertben, akkor a fagyok előtt szalmástrágyával hintsük be, és húzzunk rá földet.

A liliomfélék családjába tartozó metélőhagyma sajtmíves időszakomból lett igazán kedvelt fűszerem, mert jól használható ízesítője volt a joghurtkrémeknek, friss és érlelt sajtoknak egyaránt. Az apróra felmetélt akár 40 cm hosszú szálakat rostára (szitára) téve száríthatjuk, de jól bírja a fagyasztást is. Persze az is megoldás, ha a tél beállta előtt kiemelünk a földből egy hagymacsomót és cserépbe rakva, továbbiakban a konyhaablakban dédelgetjük. Így egész télen arathatjuk a friss snidlinget.

Látványos dolog, mikor a konyhában a - részben dekoráció jellegű - cseresznyepaprika- és fokhagymafüzérek mellett száradnak a fűszer- és gyógynövényekből kötött csokréták. Látványnak jó, de a por és a mindenféle gőzök cseppet sem tesznek jót a szárítmányoknak: nota bene, az ételgőzöktől visszapuhult szárított fűszer- vagy gyógynövény nem valami szívderítő. A nedvességtartalom száműzésére még manapság is a szellős kamra vagy padlás a megfelelő hely (egy fűszer- és gyógynövényes könyvben azt olvastam, hogy mikróban is jól lehet szárítani növényeket, de szerintem az így szárított fűszerből értéktelen vacak lesz - ergo, ez egy jó nagy marhaság).

A szárítás természetesen csak az egyik lehetőség megőrizni az ízeket, illatokat, mert - ahogy korábban vizionáltam - pompás fűszeres olajokat is készíthetünk, de fűszeres eceteinkkel is elkápráztathatjuk barátainkat.
„Fűben, fában az orvosság” – kántálta szépemlékű Zenthe Ferenc a régi népi bölcsességet. Fogadjuk meg a tanácsot és ne legyünk restek bármely piciny fűszerkerttel meglepni önmagunkat és családunkat. Ezen kis arborétok gazdag színfoltjai lehetnek udvarunknak, de nem mellékesen lelkünk és testünk épülését is szolgálják.

Fűszerkertem története

- avagy, egy szegény fűszerkertész „panaszai”


A borúlátó jóslatok – ami a nyári időjárásra vonatkoztak – köszönő viszonyban sem voltak a valósággal, ennek örömére mindennapos elfoglaltságaim egyike az ég kémlelése volt – lesz-e eső. Nem lett. Ez a tény, hála falunk összkomfortosultságának, érzékeny pontomon érintett, mert így a csatornadíjjal feltupírozott drága vízzel locsolgathattam madárfüttyös reggeleken és csendes estéken kedvenceimet. Na, ennyit a hosszú távú előrejelzések megbízhatóságáról – sarlatánok.

A termőföldgyártás kezdetleges technológiája – a humusz, a homok és az agyagos föld korántsem tökéletes elegyítése - miatt aggódva lestem, növényeim megtalálják-e a számukra fontos tápanyagokat ebben a tökéletlen közegben. Úgy tűnik, megtalálták, felesleges volt az aggódás. A növényeknek „sok eszük van”. Az innen-onnan idetalált egyedek gond nélkül „adaptálódtak” a helyi viszonyokhoz, alátámasztva a fűszer- és gyógynövények vitalitásáról keringő szóbeszédet.

Most már csak a kánikulát és szárazságot tarkító jégesők miatt lehettek álmatlan éjszakáim, amit a növények nem nagyon tolerálnak.

A bazsalikom pl. kifejezetten utálja, ha veri a jég, hiszen lágy és sérülékeny levélzete nem igazán jégálló. Jut eszembe a középkori mondás: csak gyönyörű nők ápolhatják. Nem túl tökéletes önismeretem ellenére bizton állíthatom, sem gyönyörű, sem nő nem vagyok, ennek ellenére egyik kedvenc, és szinte naponta használt fűszernövényem fantasztikusan fejlődik. Az ablakban – cserépben – vegetáló növény a kiültetés után hihetetlen gyarapodásnak indult, aminek láttán még kertészkedő szomszédasszonyom ajkát is dicsérő szavak hagyták el.

Nem szóltam még famíves barátom helyi flórát gyarapító adományáról, a dísznapraforgóról. A „normális” napraforgóhoz képest szinte törpe - kb. 70-100 cm – növény látványos levélzetének és „tányérjának” köszönhetően kiváló dísze mindenféle kis- vagy utcakertnek, szegélynek, elválasztónak. A magjából kinyert olajból reuma elleni szappant készítenek, fészekvirágainak forrázata gyógyítja a felső légutak gyulladását.

A napraforgóolajról eszembe jut: kár, hogy már nem működik az olajütő. Talán érdemes lenne újra beindítani a szerkezetet, és készülhetnének különleges fűszeres olajok. Kecskesajt, olaj, fűszerek, kemencés különlegességek, tengermoraj, sirályok, sellők… ajaj! Úgy látszik, megint elaludtam.

Az eredetileg szintén ablakban kornyadozó rozmaring, ha nem is oly látványos, de mindenképpen gyökeres átalakuláson ment keresztül. A csenevész, színtelen tűlevelű örökzöld és félcserje kezdett „megemberesedni” és életteli zöld színt magára ölteni. Ezt a folyamatot nagy örömmel konstatáltam, hiszen ez a fűszer is sokszor megfordul a konyhánkban a Mediterrániumból származó ételek vagy egyszerű sültek domináns ízét biztosítandó.

Aztán, nagymértékben növelte önbizalmamat a szinte semmiből kifejlődött muskotályzsálya is, amiről meg azt tartotta a fáma: akkor virágzik, ha a háznál asszony az úr. E mondást két esetben is igazolva láttam. Lehet, hogy nálam ez mégsem lesz sikertörténet?

Nem hagyhatom szó nélkül a csombor, a menta, az izsóp, a citromfű, a borágó és a levendula - a csekély gondoskodást meghálálandó - örvendetes gyarapodását sem.

A növények, időközben fejlődésük magasabb fokára jutva - némi túlzással - virágba borultak.

A szerény és kedves virágzatok látványa tudathasadásos állapotba kergetett, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy a szárított fűszereknek sok esetben része a virág is, de nagyon nehezemre esik megfosztani őket cseppet sem hivalkodó – sok esetben 1-2 mm-es – szirmaiktól.

De ez itt kérem kemény világ, farkastörvényekkel: vagy gyönyörködünk, vagy fűszert készítünk. Köztes megoldás nincs. Vagy mégis?

Folyt. köv.

Fűszerkertem története

- avagy, éljen és virágozzék száz fűszernövény!


Egyik évben igen kemény és hosszú fagy tizedelte a falubéli fügefaállományt. Nem történt ez másként a mi egyszem fügefánkkal sem. A következő években csak vegetált, nem tudott igazán erőre kapni. Idén, tavasz végén megszületett a verdikt: a fügefát ki kell vágni. Fájó szívvel és derékkal nekiláttam a hálátlan feladatnak.

Az ág és gyökérrengeteg eltávolítása után az ebédlő-konyha ablakai alatt - előtt - nagy üresség maradt.

Kecskesajtkészítő ambícióimat fel nem adván, kínálkozott a lehetőség: a napsütötte és védett déli fal előtti részt az Isten is fűszerkertnek teremtette, és ezen túl saját termesztésű fűszerekkel ízesíthetem a sajtokat. Miután hajolgatni már nem nagyon szeretek, azt ötöltem ki, hogy a terepszintből kiemelt kis kertet fogok készíteni, aminek az elejét és a két oldalát akácdeszkából készült palánk adja, hátul pedig "a fal adja a másikat".

A keret elkészült, nem maradt már más hátra, mint földdel feltölteni fűszer- és gyógynövényeim leendő életterét. Óvatos becsléssel is legalább 3 köbméter föld kellene. Ez már teherautónyi mennyiség. Szerencsém volt, a faluban valahol földmunkát végeztek, és egy adag elszállításra váró föld nálam landolt. Tüzetesebb szemrevételezés után konstatáltam, kiváló vályogtégla alapanyagom van. Uram! Én nem ilyen lovat akartam. Nem volt mit tenni, ha nincs termőföld, csinálni kell.... Egy kis biohumusz, egy kis gombatrágya, egy kis homok, só, bors, paprika, és mindjárt jobban nézett ki a televény.

A mindenféle növények ültetésének - telepítésének - idejéből egy kicsit már kicsúszva, de eljött a nagy nap: fűszerek garmadájával benépesíteni a még sivár területet.

A növényállomány összetételét döntő mértékben befolyásolta szomszédbarátaim adakozó kedve. Ilyenformán az alábbi egyedek sora díszlik a kiskertben: levendula - egy kertből sem hiányozhat - teája idegnyugtató, görcsoldó és étvágyjavító hatású; izsóp - a középkorban az állhatatosságnak és a hűségnek volt jelképe - köhögéscsillapító, izzadásgátló, szélhajtó, étvágyjavító, vérnyomásemelő, asztmás és hörghurutos bántalmakat megszüntető hatással; csombor(d) - a régi magyar ételek fűszere - teáját alacsony vérnyomás, bélhurut, felfúvódás és köhögés ellen isszák; rozmaring - a kolostorkertek hivatalos növénye (volt) - levélzetének forrázata szélhajtónak, étvágygerjesztőnek, idegerősítőnek, epehajtónak és görcscsillapítónak szolgál; citromfű - ha egyszer megtelepszik a kertben... - teája ideg- és szívnyugtató, idegerősítő, görcsoldó, emésztést serkentő, szélhajtó és izzasztó hatással bír; (bors)menta - már az ókori egyiptomiak és perzsák is... - használható étvágygerjesztőnek, szélhajtónak, epeműködést serkentőnek, idegnyugtatónak, görcsoldónak, fertőtlenítőnek, valamint bélhurut, fejfájás és epekólika ellen, rekedtségre gargarizmaként, gyulladásokra borogatásként; bazsalikom – a középkori Európában úgy vélték, csak gyönyörű nők ápolhatják (erre még visszatérek…) – jó felfúvódás esetén, gyomorrontás csökkentésére, ismeretes étvágyjavító, szélhajtó, köhögést csillapító, vérnyomást csökkentő hatása; borágó – kék virága nagyon szép ehető dekoráció – közismert vizelethajtó, de alkalmazzák vese és hólyagbántalmak esetén is; muskotályzsálya – úgy hiszik, hogy akkor virágzik a kertben, ha a háznál asszony az úr – gyulladásgátló alapanyag, de használják asztma, görcsök, depresszió, migrén, hajhullás és fertőzések kezelésére is. Került aztán egy kis metélőhagyma (snidling) is a mini „édenbe”, amiről azt érdemes tudni, hogy ízesítő hatásán túl jó étvágygerjesztő és gyomorerősítő.

A kiskert parlagon maradt részébe átmenetileg karóbab, paradicsom és némi eper talált helyet magának.

A kis növények egytől-egyig erőre kaptak, és kezdték jól érezni magukat. A sikertől megrészegülve, már tervezgetem a jövőt. – „határ a csillagos ég”.

Folyt. köv.